„Making the world a better place for horses and humans.” - „Tegyük a világot egy jobb hellyé a lovak és emberek számára.” (Pat Parelli)
Írtam augusztus 9-én a tábor utolsó napján.
Hétfő:
A tábor első napja volt. Laci bácsi a Bella nevű lovat adta, hogy lovagoljak rajta. Segített, megmutatta hogyan kell vezetni a földön és irányítani a nyeregből. Iza nénivel cserepet festettünk és magától száradó gyurmából virágot formáztunk, majd terítőt nyomdáztunk. Délután a kis Myra nevű pónival kirándultunk az erdőben.
Kedd:
Laci bácsi megnézte, hogy ügetek. Szerinte jól csináltam a tan, a könnyű és a kikönnyített ügetést is. Iza nénivel kifestettük a gyurmavirágot és fakulcstartót készítettünk.
Szerda:
Gyakoroltuk az ügetést és lovas játékokat csináltunk. Iza nénivel szalvétatechnikával képet dekupázsoltunk és magokból lovas képet ragasztottunk.
Csütörtök:
Befejeztem a szalvétás képet. Délután volt a záró ünnepség, amelyen a szülők láttára lovagoltunk, sok-sok dinnyét ettünk és hazavittük az elkészített és kiállított kézműves tárgyakat.
Péntek:
Reggel egy nagy túrára mentünk a lovakkal. Laci bácsi rókalyukakat és tankcsapdákat mutatott, közben Iza nénivel természeti festőpalettát készítettünk a szabadban található anyagokból.
Oláh Gergő Dániel (11 éves)